Néma szimpátiatüntetés tartottak a Magyar Rádió előtt két dolgozóért

szimpátiatüntetés két rádiós mellett a Pollack Mihály téren, Bogár Zsolt, Mong Attila, Magyar Rádió
Vágólapra másolva!
Civilek által szervezett szimpátiatüntetést tartottak a Magyar Rádió előtt a közrádió két munkatársa, Mong Attila és Bogár Zsolt mellett.
Vágólapra másolva!

A Facebook közösségi portálon hirdették meg civilek azt a szimpátiatüntetést, amelyet a Magyar Rádió előtt tartottak a közrádió két munkatársa mellett. Többen gyertyagyújtással fejezték ki a szolidaritásukat Mong Attila műsorvezetővel és Bogár Zsolt szerkesztővel, és így tiltakoztak a felelősségre vonásuk miatt.

A Magyar Rádió reggeli műsorának szerkesztője és műsorvezetője 2010. december 21-én egy perc csenddel tiltakozott az azon az éjszakán elfogadott médiatörvény ellen. Velük szemben felelősségre vonási eljárás indult emiatt, és egyelőre nem dolgozhatnak műsorvezetőként, illetve szerkesztőként.

Az ügyben az első személyes meghallgatás szerdán lesz, a vizsgálat lefolytatásával Gazsó L. Ferencet, az MR-1 Kossuth Rádió adófőszerkesztőjét bízta meg a közrádió vezérigazgatója, Jónás István.

Forrás: MTI/Illyés Tibor