Gondatlansággal gyanúsítják a megégett csecsemő anyját

Vágólapra másolva!
Gondatlanságból elkövetett emberölés bűntettének gyanújával hallgatta ki a rendőrség a szerdán megégett nyírbátori csecsemő anyját. A tűz vélhetően az illegálisan bekötött árammal működtetett hősugárzóból indult ki.
Vágólapra másolva!

Gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják a Nyírbátorban megégett csecsemő anyját - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.

A 27 éves asszony elmondása szerint a boltba ment ki, és három kisgyermekét felügyelet nélkül hagyta otthon. Az nem tudta megmondani, hogy mennyi ideig lehetett távol, mert nem ismeri az órát. Mire visszaért, a házban keletkezett tűzben meghalt a babakocsiban alvó három hónapos kisfiú - mondta a szóvivő. A kisfiú két testvérét, kétéves nővérét és ötéves bátyját füstmérgezés gyanújával vitték kórházba a mentők.

A lángok valószínűleg az illegálisan bekötött árammal működtetett hősugárzótól keletkeztek. A szóvivő tájékoztatása szerint az áramlopás miatt a rendőrség külön eljárást indít, valamint felvetődött a kiskorúak veszélyeztetésének gyanúja is az ügyben, ezért a rendőrség értesíti a gyámhatóságot. Az anya szabadlábon védekezhet.