Állítólagos UD-s hangfelvételek kerültek nyilvánosságra

Vágólapra másolva!
Több tucat olyan hangfelvétel került fel a YouTube videómegosztó oldalra, amelyek feltehetően az adatgyűjtési ügyben ismertté vált UD Zrt.-vel vannak összefüggésben - írta a Népszabadság. A felvételeken szó van például a Csányi Sándor OTP-elnök családját zaklató emberről, illetve utalások vannak arra, hogy az OMV állítólag pénzt áldozott volna egy törvény módosításáért.
Vágólapra másolva!

Csütörtök reggelig harmincöt hanganyagot tett fel egy HungarianDemocrat nevű felhasználó a YouTube internetes videómegosztó oldalra, amelyeket "hanganyag UD" névvel látott el, és minden videóban a kép két nevet tartalmaz arra utalva, hogy kik beszélhetnek az adott felvételen. A videókon ezek alapján Tóth János, az UD Zrt. vezetője, Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója és Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója is hallható.

A felvételek kikerüléséről elsőként beszámoló Népszabadság szerint az anyagok zöme arról szól, hogyan lehetne elejét venni a Csányi Sándort és családját zaklató e-maileknek. Az egyik felvételen például az merült fel ötletként, hogy a mániákus őrültnek minősített zaklatónak "megfoghatnánk erősen a két kis kezecskéjét," vagy "küldjünk neki májat, öntsük le az ajtaját vérrel". Felmerült ötletként az is, hogy a zaklató nevében olyat kellene írni, ami alapján a rendőrség már léphetne, például, hogy pénzt kérjen, mert az már zsarolás - Csányi szerint azonban nincs szükség kreált bizonyítékokra.

A felvételek között van olyan is, amely az OMV osztrák olajipari vállalatot említi meg, amely a hanganyagokon elhangzottak szerint "nagyon nagy pénzt hozna ide, cserében a törvényt kéne módosítani". A felvétel Szanyi Tibor MSZP-s képviselőt is említi, aki állítólag 22-25 fő előtt arról beszélt, hogy az OMV kezébe kerülő Mol az államnak kedvező befektetéseket hozna, valamint hogy erre és a cég tulajdonosi körének felszámolására "van konkrét ajánlat is."

Szanyi Tibor a lapnak azt nyilatkozta, hogy az úgynevezett lex Molt, amelyet a közellátás biztonsága szempontjából fontos cégek védelmében hozott a parlament, a szakmai meggyőződése miatt nem szavazta meg. A felvételekre a politikus úgy reagált, hogy "nettó baromság", állítása szerint hazugság, hogy bárhol fellépett volna az osztrák cég érdekében.

Futó Barnabás, az UD Zrt. jogi képviselője azt közölte, hogy a cég egykori tulajdonosai és munkatársai nevében feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen személyes adattal való visszaélés és magántitok jogosulatlan megismerése címén - írta a Népszabadság online kiadása. Azt állította, hogy a felvételeket már 2009 nyarán meg kellett volna semmisíteni, mert szerinte nyilvánvalóvá vált, hogy bűncselekményre utaló adatokat nem tartalmaznak, bűncselekmény elkövetésének bizonyítására nem alkalmasak.

Jakab Géza, az OTP Bank biztonsági főnöke a lap információja szerint vizsgálja, hogy milyen jogi lépésekre van lehetőségük az ügyben, bár megjegyezte, hogy nem szívesen pereskedik egy fantommal.

A Magyar Nemzet azt írta, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálatot indított a megosztóoldalra felkerült videók miatt. A lap azt írta: a hivatal azt vizsgálja, van-e olyan felvétel, amely felkerült, de a nyomozóhatóságnak nem adtak át. A Magyar Nemzet beszámolója szerint a vizsgálat eddig azt állapította meg, hogy a felkerült beszélgetéseket a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi állományába tartozó munkatársak közreműködésével rögzítették. A Népszabadságnak névtelenül nyilatkozó források szerint a felvételek valóban részét képezték a Szilvásy György korábbi nemzetbiztonsági miniszter elleni eljárás anyagainak, ezért széles körből kikerülhettek az internetre.