Emberrablókat fogtak a rendőrök Budapesten

Vágólapra másolva!
Még novemberben fosztottak meg személyi szabadságától egy embert rövid időre Budapesten. Az emberrablás utolsó gyanúsítottját csütörtökön fogták el.
Vágólapra másolva!

2010. november 10-én délután üzleti megbeszélésre hívtak egy férfit társai egy XIII. kerületi áruház éttermébe. A hat férfi - kihasználva a számbeli fölényt - körbevette a sértettet, ezzel megfosztották a személyi szabadságától.

Telefonjából és diktafonjából kivették az akkumulátort és az elemet, ezzel megakadályozták, hogy segítséget kérjen. Az emberrablók a férfit arra kényszerítették, hogy pénzt utaljon át nekik. A kért összeg átutalása után a férfit szabadon engedték, de még több pénzt követeltek tőle.

A sértett feljelentést tett a rendőrségen, és a rendőrök néhány nap alatt eljutottak három elkövetőhöz, akiket előbb őrizetbe vettek, majd előzetesbe helyezték őket. Az ügy tovább gyanúsítottjait november 25-én, december 28-án és január 6-án fogták el. Az utolsónak elfogott férfi ellen két elfogatóparancs is érvényben volt.

Mind a hat gyanúsított előzetes letartóztatásban várja az ügy folytatását, a hetedik gyanúsított szökésben van, ellene elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.