Megsemmisítették a BKV-s midibusztender eredményét

Vágólapra másolva!
Megsemmisítette a BKV midibusztenderének végeredményét a Közbeszerzési Döntőbizottság, és 900 ezer forint igazgatási szolgáltatási díj megfizetésére kötelezte a közlekedési társaságot.
Vágólapra másolva!

A BKV megszegte a közbeszerzésekről szóló törvényt a Közbeszerzési Döntőbizottság szerint, ezért a KDB megsemmisítette a közlekedési vállalat midibusztenderének végeredményét. A BKV-t ezen felül 900 ezer forint igazgatási szolgáltatási díj megfizetésére kötelezték.

A Közbeszerzési Döntőbizottsághoz a Vértes Volán Zrt. fordult, a kérelemnek a KDB részben helyt adott, a további jogorvoslati kérelemnek azonban nem. A bizottság határozata ellen fellebbezésnek, újrafelvételi eljárásnak helye nincs, a határozat felülvizsgálatát 15 napon belül lehet kérvényezni.

A BKV tavaly november 19-én jelentette be, hogy midibusz-üzemeltetési tenderét az Orangeways nyerte meg.