Vorák Anita és Szabó András, az [origo] újságírói nyerték megosztva az év legjobb oknyomozó újságírójának járó Soma-díjat. Vorák Anita a Duna Tv pénzügyeiről szóló írásaiért, Szabó András a moszkvai kereskedelmi kirendeltség épületének eladását feldolgozó cikksorozatáért kapta az elismerést.

Az [origo] két munkatársa megosztva kapta a Soma-díjat. Az egymillió forintos elismerést a Soma becenévvel illetett Gőbölyös József nevét viselő alapítvány osztja ki annak, akinek a munkáját a megszületéséhez szükséges kutatómunka mennyisége és alapossága, illetve a téma társadalmi fontossága alapján a legjobbnak tart.

Vorák Anita arról írt, hogy a Duna Televízió a 2010-ben kapott 2,3 milliárd forintos többlettámogatásból a vitatható áron rendelt meg sorozatokat és vett filmeket titkozatos cégektől. A cégeket a cikkek megjelenése után szakmunkásoknak adták tovább. A cikksorozatból az is kiderül, hogy a Duna Tv egy offshore cégtől vett meg egy szappanoperát, illetve a szerző eljutott az ügy egyik kulcsszereplőjéhez is. A sorozatok többsége nem készült el a szerződéses határidőre, a Duna Tv ősszel már azt mondta, bíróságon próbálják visszaszerezni a pénzt. (Az összes cikk megtalálható ezen a linken.)

Szabó András a moszkvai kereskedelmi képviselet adás-vétele körüli visszásságoknak járt utána. A moszkvai épületet először feltehetően szabálytalanul, pályáztatás nélkül adták el. A megismételt eljárás során, 2008 novemberében a magyar állam ugyanazzal a luxemburgi bejegyzésű Diamond Airrel kötött szerződést, amely korábban már átutalta a vételárat. Ráadásul az is kiderült, hogy 500 millió forintos előleleget a vevő jóval az előtt átutalta, hogy az eladáshoz a kormány hozzájárult volna. A hűtlen kezelés gyanúját pedig az veti fel, hogy az eladás előtt készült értékbecslés során az épület egyes részeit nem vették figyelembe. (Az összes cikk megtalálható ezen a linken.)

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Az elismerést 2002-ben Blénessy Gábor (Korridor, TV2) és Rajnai Attila (Élet és Irodalom), 2003-ban Haszán Zoltán (Népszabadság), 2004-ben Mong Attila (Figyelő), 2005-ben Bogád Zoltán (Index), 2006-ban Szabó M. István (Magyar Narancs), 2007-ben Vajda Éva (Manager Magazin), 2008-ban Bodoky Tamás (Index) és Bódis András (Heti Válasz), tavalyelőtt Brückner Gergely (Figyelő) és Pethő András (Origo), tavaly Magyari Péter (Index) vehette át.