Zuschlag büntetésének enyhítését kéri a védő

2011.01.12. 10:25

Enyhébb büntetést kért Zuschlag Jánosra a büntetőügy másodfokú tárgyalásának második napján a nyolc és fél évre ítélt volt szocialista politikus védője. Az ügyvéd a bűnszervezeti minősítést és az üzletszerű elkövetést is vitatja.

Jelentős enyhítést kért védencére Zuschlag János védője, Kovács M. Gábor a másodfokú tárgyaláson. Az ügyvéd szerint az első fokon kiszabott nyolc és fél éves börtön nem áll arányban a bűncselekmények tárgyi súlyával. A védő a perbeszédében elsősorban a bűnszervezet minősítést és a bűnszervezetben elkövetést vitatta, és nem látta bizonyítottnak az üzletszerű elkövetést sem.
Az ügyvéd azzal is érvelt, hogy Zuschlag János már a nyomozás során elismerte büntetőjogi felelősségét, és akkor is feltáró jellegű beismerő vallomást tett. A védő szerint ezt azonban a bíróság nem vette kellő súllyal figyelembe enyhítő körülményként, ahogy a megbánást és a kár részbeni megtérítését sem.

A szerdai tárgyaláson Zuschlag vádlott-társainak ügyvédei is enyhítést indítványoztak, a harmadrendű vádlott, Katus Ferenc ügyvédje pedig védence felmentését kérte. A védők szerint a bíróság a bűnszervezet meglétét lényegében a másodrendű vádlott, Lados István önellentmondásokkal és gyakran más vallomásokkal is ellentétben álló nyilatkozataira alapozta.

A másodfokú tárgyalás első napján az ügyész súlyosbítást indítványozott. Zuschlag János esetében például hosszabb szabadságvesztést javasolt, amelyet a legszigorúbb büntetési fokozatban, fegyházban kellene letölteni. A keddi tárgyalásról részletesen itt olvashat.

Zuschlag Jánost tavaly március végén ítélte nyolc és fél év börtönre az elsőfokú bíróság csalás és más bűncselekmények miatt, amelyeket az ítélet szerint társaival együtt, bűnszervezetben követett el. Az elsőfokú ítélet szerint Zuschlag és társai fantomegyesületek és -alapítványok segítségével, fiktív programokra elnyert pályázatokkal szereztek pénzt szocialista ifjúsági szervezetek működésének finanszírozására, amivel több mint 72 millió forint kárt okoztak. Az elsőfokú ítélet ellen a vád és a védelem is fellebbezett.