Átláthatóvá tenné a közpénzeket elnyelő vállalkozói láncokat egy LMP-s javaslat

Vágólapra másolva!
Ne lehessen alvállalkozói szerződésekkel elrejteni a nyilvánosság elől a közpénzek felhasználását - javasolja Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, aki ennek érdekében a polgári törvénykönyvet és a közbeszerzési törvényt is módosítaná. Javaslata értelmében az alvállalkozói szerződések legfontosabb adatait ugyanúgy nyilvánosságra kellene hozni, mint a fővállalkozókét.
Vágólapra másolva!

A polgári törvénykönyv (Ptk.) és a közbeszerzési törvény módosításával tenné átláthatóbbá az állami pénzek felhasználását Schiffer András, az LMP frakcióvezetője. A képviselő által a parlamentnek hétfőn benyújtott törvényjavaslat garantálná, hogy nemcsak az állammal közvetlen üzleti kapcsolatban álló cégeknek, hanem azok alvállalkozóinak szerződései is nyilvánosak lehessenek.

Schiffer a Ptk. módosításával kiterjesztené az alvállalkozókra is azt a jelenleg is hatályos rendelkezést, amely szerint az állami és önkormányzati források és vagyon kezelésénél nem lehet üzleti titokra hivatkozni. Az ilyen adatokat a javaslat szerint kérelemre ki kellene adni, vagy pedig az interneten, esetleg hivatalos lapban nyilvánosságra kellene hozni.

A közbeszerzési törvény módosításával Schiffer előírná azt is, hogy a nyertes cégeknek, ha a megrendelés értékének 10 százalékánál nagyobb mértékben vonnak be alvállalkozókat, az erről kötött szerződéseket meg kell küldeniük a megrendelőnek. Az utóbbiaknak pedig ezeknek a szerződéseknek a főbb adatait - a cég nevét, a szerződés tárgyát, idejét és értékét - a fővállalkozók szerződéseihez hasonlóan nyilvánosságra kellene hozniuk a honlapjukon.

A frakcióvezető indoklása szerint az adatvédelmi biztos már korábban is jelezte, hogy sérti az átláthatósághoz fűződő közérdeket, hogy közbeszerzések során az alvállalkozói szerződések segítségével el lehet rejteni a nyilvánosság elől a közpénzek felhasználását. Pedig a fővállalkozó által bevont alvállalkozók is a közcélú, közpénzből fizetett célok megvalósulásán dolgoznak, ezért az általuk kezelt adatok nyilvánossága is ugyanolyan fontos - áll az indoklásban.