Hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség a Duna Tv és egy magánklinika közötti szerződés miatt a Magyar Nemzet információja szerint. A szerződés alapján közpénzből fizettek ki 8 millió forintot a tévé korábbi vezetőinek magánorvosi ellátásáért. Az ügyben az új vezérigazgató tett feljelentést.

Hűtlen kezelés gyanúja miatt elrendelte a nyomozást a Duna Tv és egy magánklinika közötti szerződéssel kapcsolatban a rendőrség - írja a Magyar Nemzet. A szerződések alapján a Duna Tv korábbi elnökének és gazdasági igazgatójának magánorvosi ellátásait a televízió költségvetéséből fedezték. A Magyar Nemzet birtokába került szerződés szerint a jogosultak listáján vannak a vezetők feleségei is, a hároméves ellátás 8 millió forintba került a televíziónak.

A fővárosi magánklinikával kötött szerződésben négy kedvezményezett neve szerepel: Cselényi László volt tévéelnök, valamint az általa kinevezett gazdasági-műszaki igazgató, Szekeres László, illetve mindkettőjük felesége. Mind a négyen a Dr. Rose magánklinika VIP-státuszú vendégei voltak, akik évente egyszer Superior menedzserszűrésen vehettek részt, valamint személyes kapcsolattartó asszisztensük lehetett, és szükség esetén VIP-szobát is kaphattak.

Az ügyben Ókovács Szilveszter, a Duna Tv tavaly év végén kinevezett vezérigazgatója tett feljelentést december végén.