West-Balkán-tragédia: vizsgálják a szervezők felelősségét

tisztázatlan körülmények között három fiatal lány vesztette életét szombat éjjel a főváros Nyugati téri egyik szórakozóhelyén, west balkán
Vágólapra másolva!
A szervezők felelősségét is vizsgálja a Budapesti Rendőr-főkapitányság a West-Balkánban szombat éjjel történt tragédia miatt. A pesti szórakozóhelyen három fiatal lányt tapostak halálra, miután pánik tört ki a hatalmas tömegben. A mentők fél órán át küzdöttek a fiatalok életéért, de nem tudták őket megmenteni. A Magyar Televízió úgy tudja, hogy a kerületi jegyző két hete visszavonta a szórakozóhely engedélyét.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja a szervezők felelősségét a West-Balkán nevű budapesti szórakozóhelyen történt tragédia miatt - tájékoztatta az [origo]-t a BRFK ügyeletese. A rendőrség azt is elemzi, hogy biztosítottak-e elegendő menekülési útvonalat, és hogy az épület befogadóképességének megfelelt-e a beengedett tömeg. A pesti szórakozóhelyen 11 óra után alakult ki pánik, a tömegben három fiatal lány életét vesztette. Az eseményekről szóló éjszakai összeállításunkat és a szemtanúk beszámolóit itt olvashatja.

A Magyar Televízió Híradójának információi szerint a kerületi jegyző két hete visszavonta a szórakozóhely engedélyét, így a halálos pánikba torkolló rendezvényt hatósági engedély nélkül tartották meg. Később Terézváros polgármestere megerősítette, hogy az adott időpontban a szórakozóhely valóban nem tarthatott volna ekkora rendezvényt, bár az engedély körüli problémák ennél összetettebbek (erről itt olvashat). Az [origo] vasárnap reggel megkereste a West-Balkánt, de a szórakozóhely vezetői semmit nem kívántak nyilatkozni a szombat esti tragédiáról. Az [origo] úgy tudja, hogy a tragédiába torkolló eseményt külső cég szervezte a Nyugati tér mellett található helyszínen, de a szórakozóhelyen erről sem voltak hajlandóak tájékoztatást adni.

A West-Balkánban szombat éjjel egy Noise Night Life című, elektronikus zenét játszó rendezvényt tartottak. Hasonló címmel korábban több rendezvényt szervezett már egy Noise Life Production Kft. nevű cég, a rendőrség azonban délelőtt nem tudta megerősíteni, hogy a tragédiába torkolló rendezvényt is ők rendezték-e. A Facebook közösségi portálon létezik egy Noise Night Life nevű profil, amely eseményként hirdette a cég korábbi koncertjeit és a szombat esti rendezvényt is. A Noise Life Production Kft. délután közleményben megerősítette, hogy ők szervezték az eseményt, de nem tartják magükat felelősnek a történtekért (erről itt olvashat).

A tragikus éjszakai diszkópánik miatt a terézvárosi önkormányzat válságstábot hozott létre - mondta vasárnap délelőtt a Független Hírügynökségnek Bundula Csaba alpolgármester. Vasárnap reggel egy blogon, valamint a Facebook közösségi portálon is szerveződni kezdett egy megemlékezés a szombat éjszakai tragédia emlékére. A szervezők vasárnap délután 13 órától a Nyugati térnél fél órás gyásszal búcsúztatták az elhunyt lányokat az erről szóló videónkat itt találja).

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán
Mentők a helyszínen (galériáért kattintson a képre!)

Hiába próbáltak újraéleszteni

A mentősök fél órán át küzdöttek a három fiatal lány életéért. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az [origo]-nak vasárnap reggel azt mondta, hogy fél 12 előtt kapták a riasztást, és 5 percen belül 6 mentőautóval vonultak ki a helyszínre. A három lánynak ekkor már a szívműködése és a légzése is leállt, a kijárat előtt 30 percen keresztül próbálták újraéleszteni őket.

Az első éjszakai hírek szerint a szórakozóhelyen késelések is történtek, de a rendőrség ezt cáfolta. Győrfi Pál szerint ugyan voltak külsérelmi nyomok a lányokon, de ezek nem késelésből származtak. A nyomok alapján azonban nem állítható egyértelműen, hogy a fiatalokat halálra taposták - tette hozzá. A halál okát az igazságügyi orvos szakértő fogja megállapítani.

Győrfi Pál azt mondta, a kollégái "kiáramló tömegről" számoltak be. Az esti tömegpánikban más szórakozó nem sérült meg, a mentősöknek csak egy ittas fiatalt kellett ellátniuk, de ez nem függött össze az esettel. Hajnalban a szórakozóhely közelében egy ott várakozó fiatal lett még rosszul. A helyszínen egy mentőkocsi egészen hajnalig ott volt.

A West-Balkánt az éjjel a pánik miatt kiürítették, a rendőrök szerint több ezer kabát maradt a ruhatárban. A BRFK felszólította a szervezőket arra, hogy a vendégek hátramaradt ruháit, értéktárgyait a rendőrségi szemle után, rendőri felügyelet mellett haladéktalanul szolgáltassák vissza. Az MTV vasárnap délben közölte, hogy a helyszínelés véget ért, és mindenki visszakaphatta a bennmaradt holmijait.

Tarlós meggyőződése megerősödött
Vasárnap délelőtt a Főpolgármesteri Hivatal közleményben fejezte ki együttérzését és részvétét az elhunyt fiatalok családjainak. A hivatal kommunikációs igazgatója által kiadott közlemény azt is megjegyezte, hogy "a tragikus események megerősítették Tarlós István főpolgármester azon meggyőződését, hogy mennyire fontos a közrend fenntartása, illetve a társadalmi életet szabályozó előírások betartása, betartatása".