Egy tiltakozó letakarta a brüsszeli magyar történelmi szőnyeget

Vágólapra másolva!
Tiltakozó transzparenst terített ki a brüsszeli, nagy-magyarországos történelmi szőnyegen egy szlovák aktivista. A tiltakozót őrizetbe vették, de néhány órával később büntetés nélkül elengedték.
Vágólapra másolva!

"Európaiak, állítsátok ezt meg!" feliratú transzparenssel tiltakozott a magyar történelmi szőnyeg ellen egy szlovák aktivista az Európai Unió Tanácsának brüsszeli épületében. Az angol nyelvű molinót az 1848-as térképre terítette ki. A nagy-magyarországos kultúrtörténeti szőnyeget az elmúlt hetekben többen is bírálták - erről itt olvashat.

A polgárjogi aktivista akciója miatt az őrök kihívták a rendőröket, és őrizetbe vették Alojz Hlinát, a fényképezőgépéből pedig kitöröltették a sajátos tiltakozásáról készült felvételeket. A belga rendőrség mintegy öt órán át tartotta fogva a tiltakozót, kihallgatták, a múltjáról érdeklődtek, majd büntetés nélkül elengedték.

Alojz Hlina Szlovákiában ismert polgárjogi aktivista, aki emberi jogi kérdésekben gyakran nyilvánítja ki véleményét. A közelmúltban például támogatta a szlovák államnyelvtörvény elleni magyar tiltakozásokat, illetve fellépett a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) Trianont éltető táblájának elhelyezése ellen Pozsonyban.