Leszakadt partfal miatt telepítettek ki 36 lakót Kulcson

Vágólapra másolva!
Leszakadt az éjjel a partfal egy 400 méteres szakaszon a Fejér megyei Kulcson. Két utcát lezártak, egy ház összedőlt, 53 épület van veszélyben, 36 embert ideiglenesen kitelepítettek.
Vágólapra másolva!

Leszakadt a partfal az éjszaka a Fejér megyei Kulcson, egy ház összedőlt, az utcákban az aszfalt is beomlott. Éjfélkor riadtak fel a lakók a robajra, azt mondták: "megmozdult az út", majd elkezdtek dőlni a villanyoszlopok, és pattogtak a vezetékek.

A partfalomlás miatt 53 ház van veszélyben, összesen 36 lakót kellett kitelepíteni, két utcát lezártak. A kiköltöztetett lakók egy része rokonoknál talált átmeneti menedéket, másokat a hajóállomás üdülőjében helyezett el az önkormányzat.

Forrás: MTI

Szakértők vizsgálják a partfalat, az omlásveszélyre már korábban is felhívták a figyelmet. A megerősítésre pályázaton akart pénzt szerezni az önkormányzat, az egyik utca partfalszakaszának megerősítéséhez szükséges 450 millió forint elnyerésére tavaly benyújtott pályázat azonban eredménytelen volt - közölte Kiss Csaba, a település polgármestere.