Vágólapra másolva!
Felújítja, bővíti és modernizálja a helikopterflottáját a honvédség. Hende Csaba miniszter a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy ennek részeként átveszünk két, a finn haderőből kivont MI-8-as szállító helikoptert, illetve felújítjuk a hét meglévő MI-17-est.
Vágólapra másolva!

A honvédelmi tárca a helikopterflotta felújítására, modernizációjára, illetve bővítésére készül - mondta Hende Csaba miniszter a Magyar Nemzetnek. A tárcavezető néhány héten belül Finnországba utazik, hogy ott megállapodást írjon alá a finn haderőből nemrégiben kivont két MI-8-as szállító helikopter átvételéről.

A minisztérium mintegy tízmilliárd forintot szán a honvédség hét meglévő MI-17-esének felújítására és korszerűsítésére az elkövetkező években, de egyelőre még vizsgálják, hogy mindehhez nemzetközi szövetségesi pénzügyi támogatást lehetne-e szerezni.

Hende Csaba nem cáfolta azt a lapértesülést, amely szerint napirenden van használt amerikai UH-1-es könnyű szállító helikopterek beszerzése is.

Magyarország területén a honvédség jelenleg két helikopterrel lát el kutató-mentő szolgálatot Szolnokról és Pápáról.