Vizsgálat indult az állítólag eltűnt devecseri adományok miatt

Vágólapra másolva!
A rendőrség vizsgálatot indított, mert szeretnék kideríteni, valóban eltűntek-e adományok a vörösiszap-katasztrófa sújtotta Devecserből.
Vágólapra másolva!

Bejelentés nem érkezett ugyan a rendőrségre, mégis vizsgálatot indítottak az állítólag eltűnt devecseri adományok miatt. Olyan híresztelések kaptak szárnyra ugyanis, hogy a Veszprém megyei településnek szánt nagy értékű adományok és segélyek eltűntek.

A devecseri polgármester, Toldi Tamás lakossági fórumon kérte a helyieket csütörtökön, hogy akinek van információja az adományok és segélyek eltűnéséről, az tegyen feljelentést a rendőrségen. A város vezetője elmondta, fel fognak lépni a rágalmazókkal szemben, mert a "rémhírekkel" kellemetlen helyzetbe hozzák a várost és a térséget.

A rendőrség hivatalból indított vizsgálatot az adományokkal kapcsolatos esetleges visszaélések miatt, ismeretlen tettes ellen csalás gyanúja miatt nyomoznak.