Napi Gazdaság: 100 milliót kérnének a területért a Nemzeti Vágtától

Vágólapra másolva!
A fővárosi önkormányzat 100 millió forint területhasználati díjat kérne a Nemzeti Vágta elnevezésű rendezvényért - értesült a Napi Gazdaság. Szűcs-Somlyó Mária, a fővárosi önkormányzat sajtófőnöke megerősítette, hogy minden közterület-foglalásért fizetni kell, konkrét összegről azonban nem beszélt.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Vágta idei futamának megrendezéséhez százmillió forintos területhasználati díjat kellene fizetnie a rendezvény szervezőinek - írja a Napi Gazdaság szerdán egy közelebbről meg nem nevezett informátorára hivatkozva. A lap szerint a tavalyi vetélkedés 70 millió forint veszteséget hozott a rendezőknek.

Tamás István, a versenyt létrehozó és szervező esemény elnöke a lapnak elmondta, az eddigi nyilatkozatokkal szemben eddig is fizettek területhasználati díjat: tavaly 5 millió forintot utaltak át a főváros kasszájába az Andrássy út egy részére települt kereskedelmi egységek által elfoglalt terület után. Szerinte a Hősök terén egyébként ingyenesen látogatható Vágta után területhasználati díjat fizetni olyan - fogalmazott -, mintha a margitszigeti vagy a szabadság-hegyi sétautakra is kivetnék a közterhet.

Minden közterület-foglalásért fizetni kell ezentúl - mondta Szűcs-Somlyó Mária, a fővárosi önkormányzat sajtófőnöke az [origo] kérdésére, ugyanakkor nem erősítette meg, hogy a rendezvénynek 100 millió forintot kellene fizetnie. Konkrét összegről szerinte addig nem lehet beszélni, amíg a fővárosi költségvetés csak koncepcióban létezik, és azt nem fogadták el. Elmondta azt is, hogy a díj nagysága a feladat jellegétől, hasznosságától és társadalmi értékétől függ.

Hétfőn a Sziget Fesztiválról egyeztetett Gerendai Károly, a rendezvény főszervezője a budapesti városvezetéssel. Gerendai szerint közeledtek az álláspontok a rendezvény megtartásával, illetve a fizetendő közterület-használati díjjal kapcsolatban. A díj összege a városháza becslései szerint kedvezményesen egy-másfél milliárd forint lehet; a program szervezői azonban jelezték, ilyen nagyságrendű díjat biztosan nem tudnak kifizetni. Pénteken tovább egyeztetnek.