Tizennégy év fegyházat kapott a túszejtő zuglói bankrabló

Vágólapra másolva!
Jogerősen tizennégy év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt a férfit, aki két éve túszt ejtett egy zuglói bankrablásnál, és meneküléséhez rendőrautót követelt a rendőrségtől. A negyvenéves férfi akcióját a bíróság terrorcselekménynek minősítette.
Vágólapra másolva!

Terrorcselekménynek minősítette a Fővárosi Ítélőtábla egy zuglói bankrabló két évvel ezelőtti akcióját. A negyvenéves férfit jogerősen tizennégy év fegyházra ítélték, két újpalotai bankrablásban és egy zuglói pénzintézet elleni támadásban találták bűnösnek. Zuglóban túszt is ejtett, és a rendőrségtől egy rendőrautót követelt, ami terrorcselekménynek számít. A férfit büntetését súlyosította az ítélőtábla a túszejtés miatt, első fokon 11 év fegyházat kapott.

A férfi először 2005 júniusában rabolta ki az egyik újpalotai bankfiókot, majd az akción felbuzdulva augusztusban visszatért, és ismét kifosztotta a pénzintézetet. A két újpalotai rablásnál összesen mintegy 2 millió forintot zsákmányolt, a második rablásnál a biztonsági őr fegyverét is elvette. 2009 májusában ezzel a pisztollyal rabolta ki a zuglói Nagy Lajos király úti bankot, ám az itt megszerzett 8 millió forinttal nem tudott távozni, mert a rendőröknek sikerült elfogniuk. Mivel a rabló a meneküléséhez a rendőrségtől autót követelt, a bíróság ezt terrorcselekménynek minősítette. A tárgyaláson a védő vitatta a terrorcselekmény elkövetését, de a bíró az ítéletben azzal érvelt, hogy ha egy túszejtés során állami szervtől vagy a hatóságoktól követelnek valamit, akkor annak ez a minősítése.