Kihűlt gyereket találtak a rendőrök egy kéregetőnél a fővárosban

2011.02.02. 12:31

Egy súlyosan bántalmazott, kihűlt és alultáplált gyermeket találtak a rendőrök egy román állampolgárságú kéregető nőnél a főváros IX. kerületében - közölte a rendőrség. A nőt őrizetbe vették, súlyos testi sértéssel vádolják.

A rendőrök állampolgári bejelentés alapján igazoltattak kedden egy 20 év körüli román nőt, aki a Könyves Kálmán körút és a Gyáli út kereszteződésénél koldult a lámpáknál várakozó autók között - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya.

A nő hasán, rongyokba csavarva találták meg a másfél éves, hiányosan felöltöztetett gyermeket, akiről a kiérkező mentők megállapították, hogy lázas, a korához képest alultáplált, a végtagjai pedig kihűltek. A kicsit azonnal kórházba vitték, ahol kiderült az is, hogy több, bántalmazásból származó sérülése is van, és az állapota súlyos.

A nőt őrizetbe vették, ellene súlyos testi sértés és kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást - derül ki a BRFK közleményéből.