Nem lesz helyszíni tárgyalás a Cozma-ügyben

Vágólapra másolva!
A Veszprém Megyei Bíróság elutasította a harmadrendű vádlott kérését, amely arra vonatkozott, hogy tartsanak helyszíni tárgyalást a veszprémi Patrióta lokál előtt, ahol a Cozma-gyilkosság történt.
Vágólapra másolva!

A bíróság szerint nem indokolt a helyszíni tárgyalás a Cozma-gyilkosság ügyében, mert a vádlott újabb vallomása nem tartalmaz olyan új tényt, ami ezt szükségessé tenné. Németh Balázs tanácsvezető bíró a szerdai tárgyaláson elmondta, hogy a harmadrendű vádlott, Sz. Iván kérte, hogy a bíróság tartson helyszíni bizonyítást az emberölési ügyben, de a bíróság nem adott helyt a kérésnek.

A bíró utalt arra is, hogy a rendőrség és az ügyészség többször tartott a helyszínen bizonyítási eljárást a vádlottak jelenlétében. Sz. Iván azért kérte a helyszíni szemlét, hogy megállapítsák, a lokálban mennyi idő alatt lehet felfutni a lépcsőn az emeleti helyiségig. Szerinte a rendőrség által mért öt másodpercnyi idő lehetetlenség, mint mondta: "nem vagyok Superman".

Sz. Iván védekezésének alapja ugyanis az, hogy hogy amikor elkezdődött a lokál előtt az utcán a verekedés, ő kint tartózkodott ugyan, de a verekedésbe nem kapcsolódott be. Vallomása szerint azonnal visszafutott, felszaladt a lépcsőn, és kiabált az emeleti bárhelyiségben tartózkodó társainak, hogy jöjjenek, "balhé van". Az ügyészség szerint azonban a harmadrendű vádlott tagja volt a Marian Cozmát az utcán támadók csoportnak, és csak a sportoló meggyilkolása után futott be az épületbe.

A szerdán kihallgatott tanúk közül senki sem látta az utcai verekedést, csak a diszkóban történtekről tudtak beszámolni. Csütörtökön a bíróság védett tanúk korábbi vallomásait ismerteti a vádlottakkal, ugyanis ők csak úgy voltak hajlandók vallomást tenni, ha a vádlottak nincsenek jelen a tárgyalóteremben.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető két sporttását, a szeb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat. A Cozma-gyilkosságról szóló összes cikkünket itt olvashatja.