Csütörtökön este a Jobbik a Borsod megyei Lakon a tüntetett, a tömeg a beszédek elhangzása után végigvonult a településen.  Rendbontás nem volt.

Fáklyákkal, árpádsávos, jobbikos, és nemzeti színű zászlókkal, transzparensekkel vonult végig a borsodi Lak utcáin. A tüntetésen felszólalt Vona Gábor, a Jobbik elnöke, aki bírálta a kormányt, hogy az ígéreteiből semmi sem teljesült. Szerinte a kormány legfontosabb intézkedése a magyar gárda feloszlatása és a Terrorelhárítási Központ létrehozása volt.

Vona Gábor a cigányság helyzetéről is beszélt a településen, úgy vélte, hogy munkával és oktatással lehet felzárkóztatni a cigányságot, de Vona szerint ők pont erre nem hajlandóak. A demonstráción felszólalt még Szegedi Márton, a Jobbik miskolci frakcióvezetője, Egyed Zsolt jobbikos országgyűlési képviselő és Molnár Oszkár, Edelény független polgármestere is.

A rendezvény előtt a rendőrök előállították Kiss Róbert gárdakapitányt, mert a feloszlatott magyar gárda egyik szimbólumát viselte a ruháján. A tüntetés, amelyre a környékbelieken kívül Karcagról, Miskolcról is érkeztek, jelentős rendőri biztosítás mellett rendbontás nélkül ért véget.