Önkormányzati pénz elsikkasztásával vádolnak egy köztisztviselőt

2011.02.03. 10:14

A szarvasi ügyészség azzal vádolja a Békés megyei Örménykút volt gazdasági igazgatóját, hogy hét éven át 37 millió forintot sikkasztott el az önkormányzattól úgy, hogy a saját számlájára utalta át a hivatal pénzét. Az ügyben vádlott a falusi körjegyző is.

Vádat emelt a szarvasi ügyészség az örménykúti önkormányzat volt gazdasági előadója és körjegyzője ellen - írja a Békés Megyei Hírlap a Békés Megyei Főügyészség sajtószóvivőjére hivatkozva.

Az örménykúti sikkasztási ügy 2008-ban pattant ki, amikor a község polgármestere feljelentést tett, miután megtalált egy banki átutalásról szóló kivonatot, mely szerint a gazdasági előadó 150 ezer forintot utalt át a saját számlájára. Ezután belső ellenőrzés keretében további átutalások nyomára bukkantak - írja a lap.

A vizsgálat kiderítette, hogy az előadó a bűncselekmény leplezése érdekében a könyvelésben valótlanul tüntette fel a pénzfelhasználás jogcímét. A szarvasi ügyészség vádirata szerint a gazdasági előadó hét év alatt, összesen 37 millió forintot sikkasztott el a községtől úgy, hogy az önkormányzat bankszámlájáról a saját számlájára utalt át különböző összegeket. Az ügyintéző ellen üzletszerűen, jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség.

Hanyag kezelés vétsége miatt az ügyészség most vádat emelt Örménykút és Hunya községek körjegyzője ellen is, mert nem észlelte, hogy a gazdasági előadó csaknem hét éven keresztül tulajdonította el az önkormányzat pénzét.