Puszta kézzel zúzta be egy autó ablakát egy dunaújvárosi férfi

Vágólapra másolva!
Ordítozva rontott egy autósra és utasára egy férfi Dunaújvárosban, kiabálás közben pedig bezúzta a kocsi ablakát, mert azt hitte, hogy a sofőr elütötte a fiát. A sofőr azonban állítja, jó, ha tíz kilométer per órás sebességgel ment az autóval és nem ütött el senkit.
Vágólapra másolva!

Beverte egy autó ablakát egy feldühödött férfi Dunaújvárosban. A férfi, miközben rátámadt az autóra azt kiabálta: "majdnem elütötted a fiam"! - közölte a Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság csütörtökön. A férfi először csak ütögette a Ford Fiesta hátsó ablakát, majd előrement és két kézzel ütni kezdte jobb első ablakot. A kocsi sofőrje és utasa hiába csitította, a férfi addig ütötte az ablakot, amíg az betört. A sofőr ekkor a gázra lépett és elhajtott, és a közeli parkolóból hívta ki a rendőröket. Közben az ismeretlen ordítozó férfi elrohant a helyszínről. Az autó sofőrje és utasa állítja, hogy nem ütöttek el senkit, hiszen a férfi érkezése előtt pár perccel indultak el az autóval, és körülbelül tíz kilométeres sebességgel mentek. A rendőrség most garázdaság ügyében keresi a férfit.