Halottszállító autó karambolozott a 62-es úton

Vágólapra másolva!
Egy halottszállító autó és egy személygépkocsi ütközött össze Seregélyesnél. A halottaskocsi vezetője a helyszínen meghalt.
Vágólapra másolva!

Halálos baleset történt a 62-es úton pénteken kora este. Seregélyes közelében egy Dunaújváros felé közlekedő halottszállító autó áttért a szemközti sávba és összeütközött egy személygépkocsival.

A halottaskocsi vezetője a helyszínen életét vesztette, a mellette ülő utas súlyosan megsérült. A másik járműben egy felnőtt és két kisgyermek - egy hat és egy 2,5 éves - utazott, őket súlyos, illetve könnyű sérüléssel vitték kórházba.