A Jobbik is népszavazást szeretne az új alkotmányról

Vágólapra másolva!
A Jobbik arra kéri a kormánytöbbséget, hogy a párt szerint népámításnak tekinthető nemzeti konzultáció helyett népszavazással erősítse meg a tervezett új alkotmányt.
Vágólapra másolva!

A lakosság az alkotmányozás jelenleg ismert menetrendje alapján nem szólhat bele érdemben az új alkotmány kialakításába, ezért Balczó Zoltán, az Országgyűlés jobbikos alelnöke arra kérte a kormányt szombaton, hogy a Jobbik által népámításnak tartott nemzeti konzultáció helyett népszavazás döntsön az új alkotmányról. Korábban az MSZP is törekedett erre.

A politikus szerint a választók - a Fidesz állításával szemben - nem hatalmazták fel alkotmányozással a jelenlegi kormánytöbbséget, a "helyes megfogalmazás az, hogy rendelkezik azzal a kétharmados többséggel, amellyel képes más politikai erők nélkül is elfogadtatni egy új alkotmányt".

Balczó Zoltán kifogásolta továbbá, hogy a parlament a kormány tervei alapján március 7-én fogadhatja el az új alkotmány koncepcióját, egy héttel később, március 15-én pedig már az ez alapján készült törvényjavaslat kerül a Ház elé. A politikus szerint ennyi idő alatt lehetetlen elvégezni az alkotmánytervezet kodifikációját, ráadásul a parlamenti vita előtt a képviselőknek sem lesz elég idejük arra, hogy alaposan áttanulmányozzák az indítványt.

Szájer József európai parlamenti képviselő vezetésével úgynevezett nemzeti konzultációs testületet állított fel a kormány pénteken, hogy segítse az országgyűlést az új alkotmány megalkotásában. Szájer pénteki tájékoztatóján bejelentette, hogy a testület tagjának kérte fel Járai Zsigmondot, a jegybank felügyelőbizottságának elnökét, Pálinkás Józsefet, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, Csák János londoni nagykövetet és Szili Katalin korábbi MSZP-s házelnököt, jelenleg független képviselőt. A felkérést valamennyien elfogadták.