Egy kislány meghalt, öten túlélték, amikor egy ladik a Dunába borult

Érsekcsanád, dunai baleset, Veránka sziget
Vágólapra másolva!
Felborult egy csónak a Dunán péntek este, a vízbe került hat utas közül egy kislány meghalt - számolt be a történtekről a mentésben részt vevő Bányai Gábor parlamenti képviselő. A parton összegyűlt tömeg szerint a család a folyó túloldalára ment disznóvágásra, nem tudni, mitől borultak föl.
Vágólapra másolva!

Érsekcsanád és Veránka szigete között a Dunába borult egy csónak, amelynek utasai közül egy kislányt már csak teljesen kihűlt állapotban tudtak kimenteni, öt felnőttet pedig az utolsó pillanatban húztak ki a vízből pénteken este - mondta az MTI megkeresésére Bányai Gábor fideszes képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, aki részt vett a mentésben.

Bányai Gábor elmondta, hogy Veránka szigetén, a Bács-Kiskun megyei önkormányzat üdülőjében turisztikai fórumot tartottak, amelynek végén az üdülő vízibuszával indulak vissza a Bács-Kiskun megyei oldalra, ő azonban egy véletlen folytán lemaradt a többiektől, és ekkor hallotta meg a Duna közepe felől a kiabálást.

Forrás: Google Maps


Azt mondta, azonnal szólt a hajón tartózkodó hajóvezetőnek és a matróznak, valamint a megyei turisztikai hivatal igazgatónőjének, és egy kishajóval a vízbe borult család segítségére siettek. "Nehéz megbecsülni, de elég hosszú ideig tartott, míg a keresőlámpával az öt felnőttet sikerült a sötétben a kishajóba beemelni, majd a kislány már mozdulatlan testét is kihúzni a vízből" - mondta a közgyűlés elnöke.

A felnőtteknek is már csak perceik voltak hátra, mert a jéghideg vízben lehetetlen lett volna partra úszniuk - tette hozzá. Bányai Gábor elmondta: mire partra értek, akkorra megérkeztek a mentők, a tűzoltók és a rendőrök is. A felnőtteket kórházba szállították, a kislányt is elvitték, de 29 fokra hűlt le a teste, és a mentősök már nem tudták a légzését elindítani.

A baon.hu információ szerint a parton összegyűlt tömeg úgy tudta, hogy egy bajai család volt a ladikban. Rokonokhoz mentek volna át a Dunán, hogy ma reggel disznóvágáson vegyenek részt a szigeten. Nem tudni, mitől billentek meg és zuhantak a Dunába. A baleset ügyében a vízi rendőrség folytatja a vizsgálatot.