Mal Zrt.: Nem folyik ellenőrizetlenül víz a Torna-patakba

2011.02.06. 13:08

Nem folyik ellenőrizetlenül víz a Torna-patakba és a Marcal folyóba. A Mal Zrt. tájékoztatása szerint egész nap figyelik a tározókban keletkező csurgalékvizet, az eredményeket pedig folymatosan küldik a szakhatóságoknak. A cég emellett közölte azt is, hogy hamarosan elkészül három automata semlegesítőrendszer is.

Ellenőrizetlenül nem kerül víz az ajkai timföldgyár területéről a Torna-patakba - közölte Kossa György, a Mal Zrt. állami felügyelőbizottságának vezetője a Népszava tegnap megjelent cikkére válaszolva. A lap helybéliekre hivatkozva szombaton azt írta, "meghalt és halott is marad" a Torna-patak az iszapkatasztrófa után. Az újság állítása szerint tavaly október 4-e óta folyamatosan ömlik a patakba a Mal Zrt. tározóiból a lúgos, mérgező folyadék.

Kossa György közlése szerint azonban a gyár területén huszonnégy órában ellenőrzik a csapadék miatt az iszaptározókban keletkező és az övárkokban és a résfalak mentén összegyűlő csurgalékvizeket, a mérések eredményeit pedig minden illetékes hatóságnak, közöttük a környezetvédelmi felügyelőségnek is továbbítják. Emellett pedig a Torna-patak és a Marcal folyó pH-értékét is több ponton ellenőrzik naponta.

Kossa György elmondta azt is, hogy két automata semlegesítőrendszer épül a tározók területén, egy pedig a gyárban. A vörösiszapban keletkező csurgalékvizeket csak ennek az új technológiának a bevezetéséig kell gipsz hozzáadásával semlegesíteni, mert az áprilisig bevezetendő száraz technológiával ezek a kézi semlegesítőállomások megszűnnek majd.

KAPCSOLÓDÓ CIKK