Oszkó nevetségessé tenné a Sukoró-ügyben őt ért vádakat

Vágólapra másolva!
Oszkó Péter szerint hiányos dokumentumok alapján akarják gyanúba keverni a Sukoró-ügyben. A volt pénzügyminiszter a nyilvánosságot és a jogot használná fel igaza bebizonyítására.
Vágólapra másolva!

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szombati blogbejegyzése szerint a jogot és a nyilvánosságot használja fel a következő napokban, hogy megmutassa, hiányosan és megvágva közzétett dokumentumok alapján igyekeznek őt gyanúba keverni a Sukoró-ügyben.

Oszkó Péter blogbejegyzésében azt írta: ő maga mindig is vállalta a személyes felelősséget döntéseiért és tetteiért, és most itt az ideje, hogy mások is vállalják tetteik következményeit. A politikus szerint a valós tények teljes körű bemutatásával nevetségesnek tűnnek majd a Sukoró-ügyben őt ért vádak.

Gaál Szabolcs Barna, a Központi Ellenőrzési Hivatal elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, befejezték a kaszinóberuházás koncessziós szerződéseinek vizsgálatát, és több olyan iratot találtak, amely szerintük megalapozza a gyanút, hogy Veres János és Oszkó Péter volt pénzügyminiszterek érintettek lehetnek az ügyben. Elmondta azt is, a sukorói projekt ügyében büntetőfeljelentést tett csütörtökön a Központi Nyomozó Főügyészségen hűtlen kezelés és hivatali visszaélés alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Veres János a Kehi elnökének szavaira reagálva csütörtökön azt közölte, hogy semmilyen módon nem érintett a Sukoró-ügyben.

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta folytat nyomozást egyes sukorói, illetve albertirsai és pilisi ingatlanok 2008 júliusában történt cseréjével összefüggésben. A gyanú szerint a magyar állam és egy magánszemély tulajdonában lévő földterületek cseréje következtében 1,3 milliárd forintos kár érheti az államot.