Vasárnaptól tilos dohányozni a fővárosi megállókban

Vágólapra másolva!
Vasárnaptól akár több tízezer forintos bírságra számíthatnak azok, akik a BKV megállóiban dohányoznak. A Fővárosi Közgyűlés még december közepén döntött a tiltásról.
Vágólapra másolva!

Vasárnaptól nem lehet rágyújtani az autóbuszok, a villamosok, a trolibuszok, a fogaskerekű, a sikló, a libegő és a HÉV megállóiban a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A BKV ötezer, a tiltásra figyelmeztető táblát helyez ki a megállókban a következő hetekben. Korábban a játszótereken, azok környezetében és az aluljárókban tiltották meg a fővárosi képviselők a dohányzást.

Az első napokban a közterület-felügyelők először szóban figyelmeztetik a tiltott helyen dohányzókat, ám ha nem hagyják el a területet, vagy nem nyomják el a csikket, akkor helyszíni bírságként akár 30 ezer forintot kell fizetniük. Szabálysértési eljárás keretében pedig a hatóság akár 50 ezer forintra is büntetheti a tiltott helyen dohányzókat.

A közterület-felügyelők a szabály betartását térfigyelő, valamint a ruhájukra erősített minikamerákkal is ellenőrzik.