Ketten haltak meg szén-monoxid-mérgezésben a fővárosban

Vágólapra másolva!
Vasárnap délelőtt a IV. kerületben, este pedig a XII. kerületben vesztette életét egy-egy ember szén-monoxid-mérgezésben Budapesten.
Vágólapra másolva!

Két haláleset is történt vasárnap, feltehetően szén-monoxid-mérgezés miatt a fővárosban - közölte Mucsi Nóra, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A rendőrség mindkét esetben kizárta az idegenkezűséget.

Az egyik haláleset a IV. kerületi Benczúr utcában, a másik pedig a XII. kerületi Szilágyi Erzsébet fasor egyik lakásában történt.