Magyarországon öt embert vettek őrizetbe egy embercsempészeti ügyben

Vágólapra másolva!
Az unió öt tagállamában csaptak le embercsempész bandákra kedden reggel - jelentették be Hágában. Összesen 35 embert vettek őrizetbe, ebből ötöt Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Az Eurojust és az Europol összehangolt akciót hajtott végre öt uniós országban, embercsempészetre szakosodott bandákra csapott le a két hatóság. Összesen 35 embert vettek őrizetbe, 19-et Franciaországban, 8-at Németországban, 5-öt Magyarországon, kettőt Csehországban egyet pedig Nagy-Britanniában.

Az embercsempész bandák főleg illegális vietnámi bevándorlókra szakosodtak. Előbb általában Moszkvába juttatták el repülőn a hamis papírokkal ellátott bevándorlókat, majd innen vonattal vagy gépkocsival vitték őket egy uniós országba. Egy iraki kurdokból álló csoport 2-3 ezer euróért Belgiumból és Franciaországból Nagy-Britanniába juttatta el őket, kamionokban kialakított rejtekhelyeken.

Kicsit többe került az a megoldás, amikor Hanoiban kiállított magyar vagy cseh üzleti célú schengeni vízumot szereztek 10-15 ezer euróért a bevándorlóknak, akik közvetlenül Párizsba repülhettek.

Az akció során Franciaországban Dunkerque közelében egy ideiglenes tábort is felszámoltak, 38 bevándorlót találtak a telepen. Lille-ben, Párizsban, Londonban, Prágában, Münchenben, Berlinben és Budapesten több rejtekhelyként használt lakást és házat találtak a hatóságok.