Jogellenesen tartott fogva a rendőrség tibeti menekülteket Budapesten

Vágólapra másolva!
Jogellenesen állított elő és tartott fogva hat embert a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2008 májusában. A hat fogvatartott között három tibeti volt, ketten közülük menekültek, a rendőrség elnézést kért a történtekért.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság elismerte, hogy jogellenesen állított elő és tartotta fogva hat Tibet szabadságáért tüntetőt Budapesten 2008-ban, ezzel megsértette személyhez fűződő jogaik körében emberi méltóságukhoz és személyes szabadságukhoz való jogukat. A hírt a honlapján közölte a rendőrség, ahol a hatóság elnézést kért a történtekért. A tibet.hu weboldal akkori tájékoztatása szerint a hat előállított között három tibeti volt, kettő menekültként tartózkodott Magyarországon.

2008 májusában magas rangú kínai politikust látott vendégül az ELTE Jogi Kara. Az eseményen több Magyarországon élő kínai és Tibet szabadságáért küzdő tüntető is megjelent, utóbbiak Free Tibet! kiáltásokkal fogadták a kínai delegációt. Az azonnal közbelépő rendőrök hat embert állítottak elő, akiket az őrizetbe vettek elmondása szerint tíz órán át tartottak fogva, és a gyülekezési törvény megszegése miatt 30-40 ezer forintos bírsággal sújtottak.

2008 márciusában két embert vettek őrizetbe Budapesten a kínai nagykövetség épülete előtt tartott demonstráción, amelyen a tüntetők a tibeti vérengzések ellen tiltakoztak. A tüntetők kövekkel és festékbombával dobálták meg a követséget. A megmozduláson mintegy 200 ember vett részt.