Nem korlátozzák Kulcsár Attila mozgását

Vágólapra másolva!
Nyolc év után jogerősen megszüntetett Kulcsár Attila ellen minden kényszerintézkedést a Fővárosi Bíróság. A lakhelyelhagyási tilalom megszüntetése ellen az ügyészség nem fellebbezett.
Vágólapra másolva!

A Kulcsár-ügy megismételt elsőfokú perének pénteki tárgyalásán a Fővárosi Bíróság jogerősen megszüntette a lakhelyelhagyási tilalmat Kulcsár Attilával szemben. A döntés ellen az ügyészség nem fellebbezett.

Kulcsár védője a tárgyaláson egyebek mellett arra hivatkozva kérte a lakhelyelhagyási tilalom megszüntetését a bíróságtól, hogy ügyfele évek óta minden tárgyaláson megjelenik, együttműködik a hatóságokkal, így a szökés, elrejtőzés veszélye nyilvánvalóan nem áll fenn. Továbbá Kulcsár Attila a magyar joggyakorlatban példátlan módon 8 éve áll folyamatos kényszerintézkedés - hol előzetes letartóztatás, hol házi őrizet, hol pedig lakhelyelhagyási tilalom - hatálya alatt.

Az eddig előzetesben, illetve házi őrizetben töltött idő és a jogerős szabadságvesztés büntetések végrehajtásánál általában adható kedvezmények beszámításával Kulcsár Attila már mintegy négy és fél, öt évet tekinthet letöltöttnek, azaz ha ehhez hasonló időtartamú lesz majd a jogerős büntetése, akkor be sem kell vonulnia a börtönbe.

A tárgyalás másfél hónapos szünet után, április elsején folytatódik vádlottak, majd tanúk, szakértők meghallgatásával. Az eljáró bírói tanács tájékoztatása szerint még optimális esetben is legalább egy-másfél évig tart a Kulcsár-ügy megismételt elsőfokú büntetőpere. A Kulcsár-ügyben született összes cikket az [origo] tematikus oldalára kattintva ezen a linken érheti el.