Példátlan összegért vesz tanácsokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Papcsák Ferenc elszámoltatásért felelős kormánybiztos az Országgyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának tartott beszámolóján
Vágólapra másolva!
Műszaki, jogi és szakmai tanácsadásra írt ki közbeszerzési eljárást a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, amelyet végül példátlanul magas összegért, kétmilliárd forintért egy PD Konzorcium nevű cégcsoport nyert el. Az NFÜ 2006 óta nem kötött ekkora összegű szerződést magáncéggel, az eddigi legdrágább tanácsadói szerződése is csupán 74 millió forintba került.
Vágólapra másolva!

Kétmilliárd forintért köt tanácsadói szerződést az uniós pénzek elosztásáért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a PD Konzorcium nevű cégcsoporttal. A cégcsoport egy 2010 decemberében kiírt közbeszerezési eljárást nyert meg, amelyet azért hirdetett meg a NFÜ, hogy az ügynökség Közbeszerzési Felügyeleti Főosztályának munkáját tanácsadók segítsék. A közbeszerzés ajánlati dokumentációja szerint a tanácsadás az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel kapcsolatos EU-s támogatású projektekre vonatkozna. A közbeszerzési eljárás dokumentumai szerint a nyertes cég feladata többek között a műszaki-szakmai, jogi és közbeszerzési tanácsadás lenne, illetve egy esetleges szabálytalansági eljárás során kellene segítséget nyújtaniuk.

Az RTL Klub Híradója szerint az NFÜ csütörtök este közleményt adott ki, amelyben arra hivatkoznak, hogy a közbeszerzési eljárás időtartama négy évre szólt, a nyertes konzorcium ajánlata nettó 16 ezer forint per óra, ami "a piacon szokásos óradíjnak felel meg".

A kétmilliárd forint példátlanul magas árnak számít tanácsadói tevékenységért. A NFÜ honlapján 2006-ig visszamenőleg szerepelnek a megkötött szerződéseik, ezek között nem szerepel milliárdos tétel, a legnagyobb összegű tanácsadói szerződést, egy 74 millió forintért vásárolt tanácsadói szolgáltatást szintén az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel kapcsolatban kötötték.

A Közbeszerzési Értesítő szerint a mostani pályázaton nyertes PD Konzorciumot egy ügyvédi iroda képviseli, de az iroda vezetője az [origo] megkeresésére nem volt hajlandó bővebb információt adni a PD Konzorcium tagjairól, és az NFÜ-höz irányított minket. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egyelőre nem válaszolt a szerződéssel kapcsolatos kérdéseinkre.

Az NFÜ honlapjáról letölthető dokumentumok szerint arra lehet következni, hogy nemcsak a PD Konzorcium érdeklődött a pályázat után, hanem a Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Zrt. és a Procura Consulting Kft. nevű cég is, ugyanis a dokumentumok szerint az NFÜ mindkét céggel kapcsolatban állt. A Porcura Consulting Kft.-nél megkeresésünkre azt mondták, hogy valóban érdeklődtek a pályzat után, de nem tettek ajánlatot, és cikkünk megjelenése után a Deloitte kommunikácós kapcsolattartója is azt közölte, a cég nem indult a pályázton.

A választások után az elszámoltatásra hivatkozva a kormány felülvizsgálta a korábban kötött tanácsadói és vállalkozói szerződéseket. Papcsák Ferenc volt elszámoltatási kormánybiztos korábban "polipszerű összefonódásokhoz" hasonlította azokat az általa megvizsgált tanácsadói szerződéseket, amelyet 2002 és 2010 között közpénzzel gazdálkodó költségvetési szervek és állami cégek kötöttek magántársaságokkal. Az NFÜ új vezetése is átfogó vizsgálatot indított, az ellenőrzések után a száztíz átvizsgált szerződés közül negyvenet felbontottak.