Az Alkotmánybíróság hamarosan foglalkozik a magánnyugdíjpénztárakkal

Vágólapra másolva!
Rövidesen napirendre tűzi a magánnyugdíjpénztárak ügyét az Alkotmánybíróság - közölte a testület sajtófőnöke. Eddig 190 indítvány érkezett a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó jogszabályok megváltoztatása miatt.
Vágólapra másolva!

"Várhatóan néhány héten belül napirendjére tűzi az Alkotmánybíróság a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó szabályozással és az ezzel összefüggő hatáskör-értelmezéssel kapcsolatos előterjesztést" - közölte a testület sajtófőnöke. Sereg András hozzátette: eddig 190 indítvány érkezett a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó jogszabályok megváltoztatása miatt. Az eljárás kapcsán az Alkotmánybíróságnak értelmeznie kell saját megváltozott hatáskörét is, "ami egyáltalán nem könnyíti meg az alkotmánybírák dolgát".

Azzal kapcsolatban, hogy mikor várható döntés, a sajtófőnök Paczolay Péternek, az Alkotmánybíróság elnökének szerdai nyilatkozatára hivatkozva csak annyit mondott: továbbra sem lehet látni, hogy a konkrét határozattervezet mikor kerülhet a testület napirendjére. Paczolay akkor elmondta azt is, hogy az indítványok szaporodása nem nyomást gyakorol a testületre, hanem lassítja a munkát, de ettől függetlenül dolgoznak ezeken az ügyeken.

"Nem érdemes abban bízni, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) megváltoztatja az új rendszert, ezt nemcsak az alkotmányjoghoz konyító, hanem az új alkotmány megalkotásában részt vevő emberként is mondom" - mondta az új nyugdíjrendszerről február eleji sajtótájékoztatóján Orbán Viktor kormányfő. Orbán azt követően beszélt erről, hogy lezárult a határidő, amíg a magánpénztári tagok eldönthették, hogy az állami vagy a magánnyugellátást választják-e.