Az elöljárok parancsára szüntette meg több ismert ember közlekedési szabálysértése miatt indított ügyét két rendőrtiszt - állították a vádlottak hétfőn a Fővárosi Bíróságon. Azt mondták a 2000-es évek elején ez volt a gyakorlat, és azt hitték, joguk van hozzá.

Állításuk szerint elöljáróik parancsára tussolt el ismert emberek több közlekedési szabálysértését két rendőrtiszt a 2000-es évek elején - derült ki perük hétfői tárgyalásából a Fővárosi Bíróságon. A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának két tagját - egy nyugalmazott alezredest és egy őrnagyot - 23 rendbeli hivatali visszaéléssel vádolják, perük múlt hét szerdán kezdődött a bíróságon. A két vádlott elmondta, hogy akkoriban ez volt a gyakorlat, és azt hitték, hogy joguk van ahhoz, amit tesznek.

A vád szerint a két rendőrnek köszönhető, hogy nem indult eljárás Kaszás Attila színész (2007-ben elhunyt) ellen, amikor 2005-ben műszaki engedély nélküli autót vezetett, és Gulyás Kálmán egykori egyházügyi államtitkár ellen, aki 2004-ben, egy ötvenes tábla mellett, 82 kilométer per órás sebességgel hajtott. A felelősségre vonást megúszó szabálysértők között ott volt még Deutsch Tamás három, Demszky Gábor pedig két gyorshajtással, valamint Juszt László és Lendvai Ildikó is. Ügyeik ugyanakkor már elévültek, Lendvai Ildikó múlt hét szerdán közleményt adott ki, amelyben képtelenségnek nevezte, hogy gyorshajtáson érték volna, hiszen neki több évtizede nincs jogosítványa.

A vádlottak által becsatolt, és hétfőn a tárgyaláson bemutatott iratok között volt például az ismert televíziós, Juszt Lászlóé, amelyen kézzel írva az volt olvasható, "Gergényi kérése", Kacziba Antal nyugalmazott rendőr tábornok ügyének irata, amelyre azt írták, "Hatala rvogy. kérése", de ismertették Lendvai Ildikó szocialista politikus és a volt főpolgármester egyik családtagjának ügyében készült iratokat is. "Nem minket hívott Demszky úr!" - mondta az egyik vádlott a tárgyaláson. A büntetőperben a következő, áprilisi tárgyaláson várhatóan kihirdeti elsőfokú ítéletét a Fővárosi Bíróság.

Az ügyben a Fővárosi Bíróság már egy évvel ezelőtt hozott egy felmentő ítéletet elsőfokon, de ezt még abban az évben hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla, és új eljárásra utasította a Fővárosi Bíróságot. Az ítélőtábla nem fogadta el a bíróság érvelését, miszerint a vádlottak a rendőrségen kialakult gyakorlatnak megfelelően eljárva, nem ismerték fel cselekedetük társadalmi veszélyességét.