Magyar Nemzet: 19 milliárdot kaphat a BKV

Vágólapra másolva!
Tizenkilencmilliárd állami forint érkezhet márciusban a BKV számlájára, a kormányzat azonban nem vállalja át a cég 77 milliárdos adósságállományát - értesült a Magyar Nemzet. A Napi Gazdaság írása szerint hiába nőtt jelentősen az üzemanyag ára az elmúlt hónapokban, nem nőtt a jegyértékesítés a BKV-nál.
Vágólapra másolva!

Márciusban mintegy 19 milliárd forintot utalhat át a BKV számlájára a kormány - értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy a kormányzat azonban egyelőre nem száll be 50 százalékkal az új fővárosi közlekedésirányítási cégbe, a BKK Zrt.-be, és nem vállalja át a BKV 77 milliárdos adósságállományát sem.

Tarlós István hétfőn egy tévéműsorban erről úgy nyilatkozott, hogy "úgy néz ki, hogy a BKV márciusban megkapja az államtól az első jóságinjekciót".

Mára 800 milliárd forintra nőtt a BKV külső és belső adóssága. A Fővárosi Közgyűlés nem emelte a tarifákat, ugyanakkor a most csütörtökre betervezett költségvetési előterjesztés szerint a kiadásoknál ötmilliárd forinttal kevesebb jut a tömegközlekedési feladatokra.

Hiába drága a benzin, nem fogyott több jegy a BKV-nál

Annak ellenére sem nőtt a jegyértékesítés a BKV-nál, hogy az elmúlt hónapokban jelentősen nőtt az üzemanyagok ára - írja keddi számában a Napi Gazdaság. Tavaly novemberben ugyanis csaknem ugyanannyi, 3,14 millió BKV-jegyet adtak el, mint egy évvel korábban. Az elmúlt év decemberében pedig még jelentősen csökkent is az eladott jegyek száma az egy évvel korábbihoz képest. Amíg ugyanis 2009 decemberében több mint 4 millió jegy fogyott, addig 2010 utolsó hónapjában csak 3,48 milliót adtak el.

Az éves szinten 1,3 milliárd utast szállító közlekedési társaság havonta átlagosan négymilliárd forint körüli bevételre tesz szert a jegyek, bérletek értékesítéséből - írja a Napi Gazdaság.