Vágólapra másolva!
A biztosítók levélküldési gyakorlatára hívta fel a figyelmet Szabó Máté ombudsman, aki szerint a biztosítók a postakönyvvel próbálják bizonyítani, hogy értesítették az ügyfelet, az azonban az országgyűlési biztos szerint nem elegendő.
Vágólapra másolva!

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa egy panaszos ügyét ismertette közleményében. Az ügyfél állítása szerint nem kapta meg az előzetes felszólító levelet, amelyben a biztosítónak a díjfizetés elmaradásának következményeire kell figyelmeztetni az ügyfelet.

Szabó Máté szerint a biztosítók a postakönyvvel akarják bizonyítani, hogy az értesítés megtörtént, de az nem alkalmas erre, mivel az a nevet és címet nem, csak a feladott levelek számát tartalmazza. Ezek alapján azt állította, hogy "a jogbiztonság és a tisztességes eljárás joga sérül, ha a biztosító mégis erre a postakönyvre hivatkozva fogja fel teljesítettnek az előzetes és utólagos értesítési kötelezettségét".

Az ombudsman vizsgálati jelentésében megírta, hogy a jogszabály értelmében a biztosítónak a díj esedékességét követő harminc napon belül, igazolható módon kell elküldenie ügyfelének a fizetési felszólítást. Ezt követi még harminc nap türelmi idő, és ha a díj addig sem érkezik be, megszűnik a szerződés. A biztosító ezután 15 napon belül, igazolható módon köteles a szerződés megszűnéséről értesítést küldeni az üzemben tartónak.

Az állampolgári jogok biztosa mindezek nyomán felkérte a biztosítótársaságokat, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések díjfizetésére vonatkozó felszólító levelet, és a szerződés megszűnéséről szóló értesítést címzettenként igazolható módon küldjék meg az ügyfeleiknek.