Bántalmazás miatt ítéltek el egy tatabányai és egy oroszlányi rendőrt

Vágólapra másolva!
Igazoltatás közben indokolatlanul bántalmazott két eljárás alá vont embert egy tatabányai és egy oroszlányi rendőr. A két, egymástól független ügyben a vétkeseket a Győri Ítélőtábla csütörtökön jogerősen 10 hónap két évre felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve 162 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.
Vágólapra másolva!

Ferenczy Tamás, az ítélőtábla sajtószóvivője az MTI-nek elmondta: Tatabányán a rendőrök előállítottak egy motorost, és megbilincselték. Amikor később felszólításukra az előrebilincselt kezű ember kiszállt a rendőrautóból, megpróbált elmenekülni. A rendőrök egyike utolérte, elgáncsolta és összerugdosta.

Oroszlányban közúti ellenőrzésen találtak viperát egy kocsi kesztyűtartójában. A rendőr emiatt szabálysértési feljelentést akart tenni, közben szóváltás alakult ki, ezért a kocsi egyik utasát meg akarták bilincselni. Bár a sértett nem tanúsított ellenállást, az egyik rendőr hátrahúzta a karját, és eltörte az egyik ujját - ismertette a szóvivő.