Felfüggesztették az eljárást Biszku Béla ellen

Vágólapra másolva!
Alkotmánybírósághoz fordult és felfüggesztette Biszku Béla, a Kádár-korszak belügyminisztere elleni büntetőeljárást a Budai Központi Kerületi Bíróság.
Vágólapra másolva!

Felfüggesztették Biszku Béla volt belügyminiszter ellen a büntetőeljárást, mert a bíróság az Alkotmánybírósághoz fordult. Az eljárási törvény szerint erre akkor van lehetőség, ha az ügy elbírálása során olyan jogszabályt kell alkalmaznia a bíróságnak, amelyet alkotmányellenesnek vél. A Budai Központi Kerületi Bíróság közleményéből az nem derül ki, hogy pontosan melyik ez a jogszabály - írja a Magyar Nemzet.

Biszku Béla ellen januárban emelt vádat az ügyészség "nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása" miatt. Gulyás Gergely fideszes képviselő csütörtökön a Lánchíd Rádióban úgy vélekedett, hogy jogos is lehet a bíróság véleménye, mert évek óta folyik a vita arról, hogy hol vannak a szólásszabadság határai.

Biszku Béla egykori belügyminisztert a kommunista rendszer bűneinek tagadása miatt jelentette fel Szilágyi György jobbikos képviselő tavaly augusztusban. A rendszerváltás óta visszavonultan élő Biszku a Duna Tv-nek adott interjújában egyebek mellett azt mondta, hogy az 1956-ban történteket nem tartja forradalomnak. Biszku megerősítette, hogy nem hajlandó bocsánatot kérni az '56 után történtekért, a kivégzéseket pedig nem akarta kommentálni, mert szerinte ő belügyminiszterként nem vett részt az ítéletek meghozatalában.

A kommunista bűnök tagadása július 23-tól számít bűncselekmények. A törvény többféle magatartást szankcionál, nemcsak a bűnök tagadását, hanem például azt is, ha valaki jelentéktelen színben tünteti fel az akkor történteket. A Fővárosi Főügyészség szóvivője januárban az [origo]-nak elmondta, hogy Biszku ellen ez utóbbi miatt emeltek vádat, a törvény szerint ez három év szabadságvesztéssel büntethető. Gellér Balázs, az ELTE ÁJK Büntetőjogi Tanszékének vezetője az [origo]-nak azt nyilatkozta, hogy kizártnak tartja, hogy börtönbe zárnák Biszku Bélát. (A szakértő véleményét itt olvashatja részletesen)