Medián: A döntő többség szerint igazságosabb a többkulcsos adózás

2011.02.25. 6:48

Mind a Fidesz, mind az MSZP szavazótáborában döntő többségben vannak azok, akik inkább a gazdagokat magasabb adókulccsal sújtó adórendszert támogatnák. Az új, egykulcsos és családi adóalap-kedvezményt nyújtó rendszert a megkérdezettek kétharmada látja inkább kedvezőtlen oldaláról, s az első idei fizetés kézhezvétele után a válaszadók 29 százaléka tapasztalt érezhető bércsökkenést.

A magyar lakosság közel kétharmada gondolja úgy, hogy az új adórendszer inkább növeli a szegények és gazdagok közti különbséget, s csak a válaszadók kevesebb mint negyede úgy, hogy az hatékonyabb, mert élénkítheti a gazdaságot és segíti a gyermekvállalást - derült ki a Medián felméréséből, melyet a Népszabadság közölt.

Az adójogszabályokról a megkérdezettek inkább tájékozatlanok a Medián szerint, de az új adórendszer egy-egy elemét a többségük azért meg tudta nevezni. A legtöbb válaszadó (61 százalék) az egykulcsos szja-t tudta megemlíteni, de a gyerekkedvezményről is viszonylag sokan hallottak (41 százalék). Az adójóváírás változását és a béren kívüli juttatások átalakítását csak minden tizedik megkérdezett említette.

Az új adórendszert a Fidesz-szavazók többsége is inkább kedvezőtlenül látja (49 százalék szerint nő a különbség szegény és gazdag között emiatta, míg 39 százalék szerint inkább segíti a növekedést).

A Népszabadság felidézte a Medián tíz évvel ezelőtti felmérését, amelyben az akkor megkérdezettek 54 százaléka vallotta, hogy inkább a progresszív, vagyis a gazdagokat magasabb kulccsal adóztató rendszert támogatná, mára ez az arány már 73 százalékra nőtt. Eközben az egykulcsos adózás hívei a tíz évvel ezelőtti 44 százalékról 25 százalékra csökkentek. A Medián szerint ebben a kérdésben alig van eltérés a Fidesz és az MSZP szavazótábora közt, előbbiek 69 százaléka, utóbbiak 72 százaléka áll a progresszív adózás mellett.

A felmérés február 11. és 15. között készült, vagyis akkor, amikor a dolgozók megkapták első fizetésüket az új adórendszerben. A megkérdezettek 29 százaléka mondta, hogy csökkent a fizetése, 18 százaléka tapasztalt növekedést, s a válaszadók több mint fele szerint nem, vagy alig változott a kézhez kapott jövedelemük.

Orbán Viktor a tavaszi parlamenti ülésszak nyitónapján beszédében megerősítette, hogy a kormány célja, hogy senki ne járjon rosszabbul az új adóváltozásokkal. Az Országos Érdekegyeztető Tanács munkáltatói oldala csütörtökön vállalta, hogy a magáncégek teljesítik a 4-6 százalékos béremelési ajánlatot "lehetőségükhöz képest".