Orbán szerint csak nyugdíjra lehet költeni a nyugdíjjárulékokat

Vágólapra másolva!
A nyugdíjcélú befizetésekből a kormány nem költhet másra, és a nyugdíjat nem fizetheti másból, mint a nyugdíjkasszába beérkező pénzből - írta Orbán Viktor vasárnap a Facebookon a hozzá érkezett, nyugdíjakkal kapcsolatos kérdésekre válaszul. A kormányfő szerint még sokat kell még tenni a stabil nyugdíjrendszerért.
Vágólapra másolva!

"A nyugdíjcélú befizetésekből nem költhetünk másra, és nyugdíjat nem fizethetünk másból, mint a nyugdíjkasszába beérkező pénzből" - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon vasárnap közölt bejegyzésében, amelyben a nyugdíjjal kapcsolatos hozzá érkezett kérdésekre reagált. Orbán még az évértékelő beszéde előtt kérte a Facebookon, hogy küldjenek neki az ország helyzetével kapcsolatos kérdéseket. Az évértékelő beszédben nem a többezer kérdésből csak egy-két példát említett, de csütörtök óta a Facebookon írásban foglalkozott már a munkahelyteremtést, az otthonteremtést és a közbiztonságot érintő kérdésekkel is.

A miniszterelnök korábban is azt mondta, hogy a nyugdíjreform célja az, hogy megteremtsék a be- és kifizetések között az egyensúlyt, és a nyugdíjjárulékokból ne költsenek másra. A reform első lépéseként a magánnyugdíjpénztárakból az államhoz irányított nyugdíjvagyonból azonban legalább 1500 milliárd forintot államadósság-csökkentésre fog költeni a kormány az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettesének nyilatkozata szerint. Ezt az összeget később vissza kell majd pótolni a rendszerbe.

A miniszterelnök vasárnapi bejegyzése szerint ugyan elhárult a nyugdíjrendszer összeomlásának veszélye, de a biztonságos nyugdíjrendszer kialakításához "még sok teendőnk van", és "a nyugdíj világában is a feje tetejéről kell a talpára állítani a dolgokat". Hogy milyen konkrét tervei vannak még a kormánynak a nyugdíjredszerrel, arról Orbán nem árul el semmit, és csak nagy általánosságban írt a nyugdíj témájáról.

Bejegyzése szerint az életkörülmények javulása kell ahhoz, hogy "egyre jobban megérje dolgozni", kevesebben hagyják el az országot. "Meg kell találnunk a módját, hogy stramm, munkaképes, fiatalos emberek ne érezzék úgy, hogy nincs rájuk szükség, és mielőbb nyugdíjba kell menniük" - írja Orbán, aki szerint "a jövő pedig számos olyan lehetőséget tartogat, amelyek segítik Magyarország megújulását a nyugdíj terén is".