Agyhártyagyulladásban betegedett meg egy gyerek Kazincbarcikán is

Vágólapra másolva!
Fertőző agyhártyagyulladással vittek kórházba egy tizenkét éves fiút Borsod megyében. Állapotáról a szülők kérésére nem adnak információt.
Vágólapra másolva!

Február végén a Pest megyei Halásztelken, egy óvodás kislánynál diagnosztizáltak fertőző agyhártyagyulladást, csütörtökön pedig egy kazincbarcikai iskolás fiúnál állapították meg a betegséget. A tizenkét éves gyermeket a miskolci gyermek-egészségügyi központba szállították. A kórház a szülők kérésére nem ad felvilágosítást a fiú állapotáról. Másnál nem jelentkeztek a betegségre utaló tünetek.

Göndör Judit, a kazincbarcikai önkormányzat szóvivője elmondta, hogy fertőtlenítették az iskolát, ahol a gyermek tanul, az osztálytársai, és a vele szoros kapcsolatban állók azonnal antibiotikumos kezelést kaptak. Az intézményben tanuló diákok szüleit írásban tájékoztatták a történtekről, és értesítették azoknak a településeknek a polgármestereit, ahonnan abba a kazincbarcikai iskolába járnak gyermekek. A helyi sajtón keresztül a városlakókat is informálták az esetről, hogy megelőzzék a betegség továbbterjedését és az esetleges pánikhelyzet kialakulását - tette hozzá Göndör Judit.