Az Országgyűléstől és a miskolci önkormányzattól is kapott költségtérítést a fideszes Zsiga Marcell, aki parlamenti képviselő és egyben Miskolc alpolgármestere. A törvény tiltja, hogy egy képviselő két helyről kapjon ilyen juttatást. A politikus a Blikk kérdésére elismerte, hogy nagy hibát követett el.

Zsiga Marcell fideszes képviselő az Országgyűléstől havi 473 ezer forint választókerületi pótlékot és havi 115 ezer forint lakhatási támogatást kap. Ehhez képest a vagyonnyilatkozatában az is szerepel, hogy havi 111 ezer forint költségtérítést felvesz Miskolc alpolgármestereként.

Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény tiltja, hogy egy honatya egyszerre két helyről is költségtérítést kapjon. A jogszabály szerint, ha valaki önkormányzati pozíciója után is kap költségtérítést, annak az összegét le kell vonni parlamenti pótlékából.

A kormánypárti képviselő azt mondja: elfeledkezett róla, hogy két helyről is kap költségtérítést. Zsiga Marcell a Blikknek hozzátette, hogy hónapokkal ezelőtt néhány képviselőtársával úgy döntött, hogy a költségtérítésüket felajánlják a devecseri iszapkatasztrófa károsultjainak.

Az újság már a múlt héten kereste az ügyben a képviselőt, de akkor még nem reagált erre. Most elmondta, hogy a múlt héten, egy kollégájával folytatott beszélgetés közben jutott eszébe, hogy két helyről is kap költségtérítést. Ezután - mint mondta - intézkedett, hogy a jövőben levonják a parlamenti pénzéből a miskolci költségtérítés összegét, Miskolcon pedig a havi fizetéséből kezdték el levonni azt a pénzt, amelyet szabálytalanul kapott meg.