Tagadta bűnösségét az Új Magyar Gárda szervezésével vádolt férfi

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés Hivatalában dolgozó férfit vádoltak meg azzal, hogy megkísérelte újjászervezni a Magyar Gárda Mozgalmat. A vádlott tagadta bűnösségét azt állítva, hogy csak baráti összejöveteleket tartottak.
Vágólapra másolva!

Tagadta bűnösségét a jogerősen feloszlatott Magyar Gárdát Új Magyar Gárda néven gyakorlatilag újraszervező Kormány Sándor a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pénteken megkezdődött büntetőperben.

Az ügyészség egyesülési joggal visszaélés vétségével vádolja, amelyért a törvény szerint egy évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Az ügyészség felrója a vádlottnak, hogy a Fővárosi Ítélőtábla 2009 nyári jogerős ítéletével feloszlatott Magyar Gárdával gyakorlatilag azonos szervezetet akart létrehozni, annak budapesti kapitányaként tagtoborzó gyűléseket tartott, és híveivel egyenruhában, alakzatban vonult a főváros utcáin.

Az Országgyűlés Hivatalában hivatalsegédként dolgozó középkorú vádlott és több tanú ugyanakkor a tárgyaláson arról beszélt, hogy csupán baráti összejöveteleken találkoztak. A büntetőper tanúk meghallgatásával folytatódik májusban.

A 2007 júniusában bejegyzett egyesület feloszlatása érdekében még az év decemberében indított polgári pert a Fővárosi Főügyészség, mert az ügyészek szerint a Magyar Gárda Egyesület működése sértette mások emberi méltóságát. Az elsőfokú bíróság döntése 2008 decemberében még csak a Magyar Gárda Egyesületet oszlatta fel, a másodfokon eljáró, jogerős ítéletet hozó Fővárosi Ítélőtábla viszont már a Magyar Gárda Mozgalmat is, mondván, az egyesülettől a mozgalom elválaszthatatlan. A Legfelsőbb Bíróság - miután Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd fellebbezett a döntés ellen - 2009. decemberben végleges ítéletében szüntette be a Magyar Gárdát.