Már a jövő héten szavazhat az Országgyűlés a nem dohányzók védelméről

Vágólapra másolva!
Március 16-án szavazna a Fidesz a nem dohányzók védelméről és a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról az Országgyűlésben. Az alkotmány végszavazása április 18-án lehet.
Vágólapra másolva!

A jövő héten fogadhatja el az Országgyűlés a nem dohányzók védelméről szóló törvényjavaslatot és a kilakoltatási moratórium meghosszabbítására vonatkozó előterjesztést is. Legalábbis a Fidesz azt szeretné, ha a parlament a házszabálytól eltérve ezekről a kérdésekről március 16-án szavazna. A jövő héten az Országgyűlés csak egynapos tanácskozást tart, szerdán. A tervek szerint júliustól tiltanák be a dohányzást az összes vendéglátóhelyen - az éttermekben, kávézókban és kocsmákban egyaránt - egy fideszes törvényjavaslat szerint. A cigizés zárt helyekről való teljes kitiltásának már 2007-ben is nekirugaszkodott a kormány, de aztán nem lett belőle semmi, részben a dohány- és vendéglátóipari lobbi hatására.

Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke csütörtökön a házbizottság tanácskozását követően elmondta, hogy a tervek szerint az új alaptörvény tárgyalási menetrendjéről március 21-én dönt a parlament, az általános vita pedig másnap, március 22-én kezdődik. Úgy tervezik, hogy az általános vita harmincórás lesz, a részletes vita pedig, amely április 1-én kezdődne, tizenöt órás. A menetrenddel kapcsolatos javaslatról a házbizottság jövő heti ülésén tanácskoznak. Altorjai Anita elmondta, hogy az alkotmányozás idején, mivel a Ház más törvényjavaslattal nem foglalkozik, nem ülésezik a házbizottság. Az alkotmány normaszövegének benyújtási határideje március 15., a végszavazásra pedig a tervek alapján április 18-án kerül sor. A parlament sajtófőnöke hangsúlyozta, hogy az alaptörvény normaszövegének tárgyalása idején is lesz a Házban napirend előtti felszólalás, illetve interpellációs időszak, és megvitatják a mentelmi ügyeket is.