Népszabadság: A kormány az utólagos tandíj bevezetését fontolgatja

Vágólapra másolva!
Ebben a rendszerben az államilag támogatott képzésben részt vevő hallgatóknak végzésük után, már munkavállalóként kellene visszafizetniük a képzésük árát - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság szerint a kormány az utólagos tandíj bevezetését és az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek radikális csökkentését fontolgatja, legalábbis mások mellett ezek is szerepelnek a kormány által lehetségesnek tartott intézkedések között.

Az utólagos tandíj ötletét a lap szerint már Magyar Bálint minisztersége alatt is felvetették, de az ötletet végül ejtették. Az akkori indok a bevezetése mellett az volt, hogy az utólagos képzési hozzájárulás nem korlátozza a bejutást a felsőoktatásba, és a visszafizetendő összeg megállapításánál a képzés költségeit és a megszerezhető jövedelmet egyaránt figyelembe veszik.

A lap úgy tudja, hogy a kormány elképzelése szerint a diákhitel mintájára egy állami szerv, amely szerződéses kapcsolatban állna a bankokkal, fogná össze a fizetéseket. Cserébe félévente 30 ezer diák külföldi ösztöndíját vállalná át a kormány.

A lap úgy tudja, hogy a tervek között van emellett a finanszírozott helyek akár ötvenszázalékos csökkentése is. A Népszabadság értesüléseit az oktatásért felelős államtitkárságon nem erősítették meg, de nem is cáfolták. Válaszukban egyebek mellett azt írták, hogy az államilag finanszírozott hallgatói keretszámok nagyságát az ország gazdasági helyzetének függvényében állapítják meg.