Népszabadság: Demonstrációra készülnek a miskolci romák

2011.03.11. 7:14

Munkát és kenyeret követelnek majd április közepére meghirdetett demonstrációjukon a romák - jelentette be csütörtökön Miskolcon a területi cigány kisebbségi önkormányzat egyik képviselője, Nótár Zoltán.

Nótár Zoltán miskolci kisebbségi képviselő szerint a romák tűrőképességük határához érkeztek, ezért tüntetést hirdettek a budapesti Kossuth térre, a Parlament elé április 15-ére. A tervek szerint addig maradnak ott, amíg el nem érik a céljukat, munkát és kenyeret követelnek majd - tette hozzá a képviselő a területi kisebbségi önkormányzat közmeghallgatásán a Népszabadság beszámolója szerint.

Nótár Zoltán, aki a Borsod megyei Igrici település uborkatermelő szövetkezetének alapítója is, elmondta azt is, hogy hónapokkal ezelőtt több társával együtt elkészített egy romafoglalkoztatási programot, amelynek keretében az évek óta sikeresen működő uborkatermelő szövetkezet mintájára a legszegényebb településeken mezőgazdasági munkát kaphatnának a szakképzetlenek.

A foglalkoztatásért felelős államtitkárság vezetői, mondta Nótár, előbb támogatásukról biztosították a kezdeményezést, amelyet első körben tizenöt településen vezettek volna be, afféle mintaprogramként. Az érintett önkormányzatokkal, polgármesterekkel elvi megállapodást kötöttek arról, hogy mekkora földterületeket vonhatnának be a termelésbe, aláírták a szándéknyilatkozatokat kereskedőkkel a megtermelt zöldség felvásárlásáról, és megegyeztek a kis falvak óvodáival, iskoláival is arról, hogy átveszik a helyben előállított paprikát, paradicsomot, burgonyát és uborkát. Az elmúlt napokban azonban kiderült: a kormány mégsem támogatja ezt a kezdeményezést, arra hivatkozva, hogy üres a kassza. Nótár Zoltán ez után nem lát más lehetőséget, mint utcára vonulni.

A képviselő hozzátette, hogy nemcsak a borsodi, de a hajú-bihari, szabolcsi, nógrádi, hevesi és Pest megyei romák is csatlakoznak majd a fővárosi demonstrációhoz.

Egy héttel korábban az Európai Szakszervezeti Szövetség és hat magyar szakszervezeti konföderáció szervez demonstrációt Budapesten. A megszorítások ellen tiltakoznak, és megfogalmazásuk szerint ki kell állni a munkavállalók kiszolgáltatottságával szemben, törekedni kell a biztos megélhetést és tisztes béreket biztosító munkahelyek létrehozására Magyarországon és Európában egyaránt.