Gyerekek sérültek meg egy fővárosi balesetben

Vágólapra másolva!
Két kislányt és egy felnőtt nőt kellett kórházba szállítani a főváros XV. kerületében vasárnap történt baleset után.
Vágólapra másolva!

Hárman sérültek meg Budapesten, amikor összeütközött két autó a XV. kerületi Apolló és a Késmárk utca kereszteződésében - közölte a rendőrség. A balesetben három gyerek és egy felnőtt sérült meg. Két kislányt a Madarász utcai Gyermekkórházba szállítottak, a felnőtt nőt pedig az Uzsoki kórházba vitték - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.