LMP: cinikus a kukázást büntető józsefvárosi rendelet

Vágólapra másolva!
Törvényben garantálná a hulladékgyűjtéshez való jogot az LMP. Az ellenzéki párt cinikusnak tartja a VIII.kerület rendeletét, amely január elsejétől megtiltotta a kukázást. 
Vágólapra másolva!

Hamisnak, embertelennek és életszerűtlennek nevezte vasárnapi közleményében az LMP azt a józsefvárosi rendeletet, amely január elsejétől megtiltotta és akár ötvenezer forintos bírasággal sújthatja a kukázást a kerület közterein.

Az ellenzéki szerint a rendelet arra a képmutató logikára épül, hogy "ha nem látjuk a szegénységet, akkor az nincs is", ez pedig szerinte cinikus hozzáállás, mert nem tesz mást, mint kriminalizálja a szegénységet, "belerúg a védtelenekbe" ahelyett, hogy a valós problémát próbálná kezelni.

"Guberálni nem jókedvében szokott az ember, hanem kizárólag azért, mert a nyomor rákényszeríti, éppen ezért a nyomort kell felszámolni és nem annak látványát" - írja a közlemény, hozzátéve, hogy az intézkedéssel a józsefvárosi önkormányzat csak a szőnyeg alá söpri a problémát ahelyett, hogy a kiváltó okokat próbálná felszámolni.

Az LMP a kommüniké szerint jogszabályban kívánja rögzíteni a hulladékgyűjtéshez való jogot, és felszólítja a kormányt, hogy a források folyamatos csökkentésével ne hagyja cserben az önkormányzatokat a szociális problémák megoldásában.

Csütörtök este utcai kukázás, illetve arra való felszólítás miatt a rendőrség előállított egy a férfit, aki demonstráció keretében így próbált meg tiltakozni a VIII. kerületi önkormányzat kukázást tiltó rendelete ellen.

A rendelet apropóján készített korábbi videoriportunkat itt tekintheti meg.