A Fidesz etikai bizottsága elé kell állnia az állítólag választókerületi pótlékot és önkormányzati költségtérítést egyaránt felvevő Szabó Zsoltnak névtelen fideszes források szerint. Már két fideszes hasonló szabálytalansága került a testület elé, az egyik esetben 150 ezer forint bírságot szabtak ki.

Jövő héten a Fidesz etikai bizottsága elé kell állnia Szabó Zsoltnak, a kormánypárt országgyűlési képviselőjének - erről számoltak be névtelenül fideszes képviselők a Független Hírügynökségnek a frakció szerdai ülése után. Szabó Zsoltnak azért kell a testület előtt megjelennie, mert kiderült, hogy képviselőként választókerületi pótlékot vett fel, de egyben Hatvan polgármestereként az önkormányzati költségtérítést is megkapta. Ezt az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény tiltja.

Szabó Zsolt már a harmadik fideszes képviselő, akiről kiderül, hogy egyszerre két helyről, jogtalanul vett fel költségtérítést, korábban Zsiga Marcell Miskolc alpolgármestereként, Papcsák Ferenc pedig Zugló vezetőjeként duplázott. Zsiga Marcellt korábban a Fidesz etikai bizottsága a jogtalanul felvett összeg visszafizetésére és 150 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte. Papcsák Ferencet szerdán hallgatja meg az etikai bizottság.