Ezrek emlékeztek Arnóth Sándorra Püspökladányban

Vágólapra másolva!
A zuhogó eső ellenére több ezren emlékeztek meg az autóbalesetben elhunyt Arnóth Sándor püspökladányi polgármesterről.
Vágólapra másolva!

Több ezren gyűltek össze csütörtök este a püspökladányi városháza előtt, hogy megemlékezzenek a szerdán késő este autóbalesetben elhunyt Arnóth Sándor polgármesterről és Zagyva István gépkocsivezetőről.

A nap folyamán sokan mécseseket gyújtottak a polgármesteri hivatal épületénél, este pedig csendes megemlékezésre gyűlt össze a tömeg. A zuhogó eső ellenére több ezren emlékeztek a tragikus körülmények között elhunyt városvezetőre, majd utolsó munkahelyétől, a városházától Arnóth Sándor korábbi munkahelyéhez, a városi múzeumhoz vonultak, ahol szintén gyertyákat, mécseseket helyeztek el.

A baleset, amelyben az 51 éves Arnóth Sándor és gépkocsivezetője, Zagyva István életét vesztette, az M3-as autópálya 42-es kilométerénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon történt: egy autó a forgalommal szemben hajtott fel az autópályára, ahol frontálisan ütközött a képviselőt szállító, szabályosan közlekedő személygépkocsival. Meghalt az autópályára hajtó jármű vezetője is.